Mosolynap 2023/11/11 November 11-én gyülekezetünkben megtartottunk az első Mosolynapunkat. Ez a délután nagy izgalommal indult a szervezők számára is, de nagyon hálás vagyok a Jóistennek a gyülekezetünkért, az ifjúságunkért, a
Read moreTámogatóink 2023-ban
2023 vasárnap
Eljött az idei Mosolyét utolsó napja. A baptista imaház megtelt a tábor résztvevőivel és szüleikkel. Az alkalmat gyülekezetünk lelkésze, Meláth Attila imádsággal nyitotta meg, ezután következett az első zeneszám, melyre
Read more2023 Péntek
Elérkezett az idei Mosolyhét ötödik napja. Ez volt az utolsó előtti alkalom, hogy újra találkozhassanak egymással és a szolgálattevőkkel a gyerekek. Hála Istennek, szép napos, de mégsem túl meleg
Read more2023 Csütörtök
Már a negyedik nap is eltelt az idei Mosolyhétből. A mai program a szokásos módon kezdődött, zenés-táncos napindítóval. Istenünknek, mint tudjuk, van humora, így a Jön a víz, jön az
Read more2023 Szerda
Elérkezett a Mosolyhét harmadik napja. Az időjárás ma kegyes volt hozzánk, verőfényes napsütésben élvezhették a napi programokat az iskola udvarán a táborozók. A reggeli táncos koreográfia most sem maradhatott el
Read more2023 Kedd
A tegnapi naphoz hasonlóan ma is korán reggel már igazi vidám tábori hangulat uralkodott a Petőfi Iskolában. Az eső ellenére a reggeli zenés-táncos ráhangolódás ma is megtörtént, mivel az iskola
Read more2023 Hétfő
Istenünknek hála három év kihagyás után idén újra megrendezésre került a Mosolyhét, gyülekezetünk Vác-szerte ismert napközis tábora. A program népszerűségét a 146 fős létszám mellett az is mutatja, hogy az
Read more