Immáron harmadik napja tart az idei Mosolyhét. A mai napon az emberiség történetének legfontosabb szuperhősével foglalkoztunk, magával az Úr Jézus Krisztussal!
A már megszokott módon, Meláth Attila gondolataival és imádságával kezdődött a nap, majd, hogy mindenki kellőképpen felébredjen, a pörgős zenés koreográfiájukról már jól megismert ifisek mozgatták át a tábor minden résztvevőjét.
Ezután következett a Mosolyhét talán leglényegesebb mozzanata, Jézus értünk vállalt áldozatának bemutatása egy jelenet segítségével. Megtudtuk, hogy Jézus azért jött el közénk, hogy megbánt bűneinket elvegye, és azoktól szabaddá tegyen, ahogy a napi aranymondás is ezt nagyon szépen példázza: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36). Ennek a szabadságnak azonban nagyon komoly ára van, hiszen Jézust nemcsak fájdalmas módon keresztre feszítették, hanem sokan gúnyolták, csúfolták is őt, mivel nem hittek benne. Ezek ellenére megbocsátott minden bűnösnek! Mindezeket nagyon jól szemlélteti a történet forrása, Márk evangéliuma 15. és 16. fejezete.
Miután elfogyasztottuk a tízóraira kapott finom hot-dogot ketchuppal és mustárral, a csoportfoglalkozások keretén belül beszélgettünk egy kicsit arról, kicsoda is Jézus? Mi az, amit már előzetesen tudni lehetett róla, hiszen a nagy ünnepeink, mint pl.: a karácsony vagy a húsvét ugyancsak Jézus életéhez kapcsolódnak. Beszélgettünk arról, hogy mit jelent az, hogy az ember bűnt követ el, és hogyan tesz szabaddá ezektől Jézus. Hihetetlen élmény volt hallgatni, hogyan nyíltak meg a gyerekek, és mondtak el olyan dolgokat őszintén, amelyekért bizony, a mi Urunk, Jézus Krisztus szintén feláldozta magát a kereszten!
A kiscsoportos foglalkozás után ma is csapatversenyeken vehettek részt a gyerekek külön alsós és felsős korosztályok szerint. Aki viszont nem versenyzett, az ma is focizhatott vagy kézműveskedhetett. Éltek is ez utóbbi lehetőséggel nagyon sokan, hiszen sorra készültek el a szemet kápráztató arcfestések, Hama-gyöngyök, csipeszfigurák, ill. papírtányérból készült fejformák és kisállatkák!
Délben az ebéd következett, előételnek gulyáslevest, főételnek mákos tésztát, desszertnek pedig mosolygós almát kóstolhatott minden segítő és táborozó. Aki pedig már jól lakott, az befejezhette a fent már említett alkotását, és készülhetett lélekben a délutáni színdarab megtekintésére, hiszen megtudtuk, hogy Hiro új osztálytársai egy jótékonysági szumóbajnokságon terveztek részt venni több másik japán iskolával együtt. A versenyre természetesen benevezték Hirót is, akinek meg kellett küzdenie új barátjával, Keikóval és az osztály hangadójával, Minatóval is. Hogy ki győzött végül? Azt majd a következő előadás alkalmával tudhatja meg a nagyérdemű közönség.
A délután csoportfoglalkozások alkalmával átismételtük a legújabb aranymondást, ill. Jézus csodatettei (Lázár feltámasztása, vak Bartimeus meggyógyítása, ötezer ember megvendégelése) közül hármat ismerhettek meg a gyerekek játékos formában.
A napot az elmaradhatatlan cukoreső és vízibombázás zárta természetesen, hogy is maradhatott volna el e két mindenki arcára nevetést és örömöt csalogató tevékenység! Nagyon hálásak lehetünk ezért a szerdai napért, a jó időért, a testi és lelki táplálékokért, a sok-sok játékért! Önfeledten várjuk a holnapi napot, reményeink szerint a csütörtök is sok vidámságot tartogat mindenki számára!
(T.Erik)