Mosolyhét 2025 -kedd (06.24)

Ha kedd, akkor újra Mosolyhét! Istennek hála, ma is találkozhattunk egymással, ma is izgalmas programoknak nézhetett elébe minden kedves érdeklődő!

A mai napot is Meláth Attila imádságával kezdtük, majd az ifjúság vidám napindító zenés-táncos produkciója következett több olyan zeneszámmal, amelyek szuperhősökről szóltak. Gedeon után egy másik híres bibliai személy, Sámson történetét ismerhettük meg egy néhány percben előadott jeleneten keresztül. Megtudtuk, hogy ez a rendkívüli fizikai erővel bíró hős sem volt tökéletes, hiszen olyan bűnöket követett el, amelyeknek köszönhetően egy Izraellel szemben ellenséges nép, a filiszteusok kezébe került. Ehhez a témához a hétfői napon már megismert Bírák könyve 13-16. fejezetei szolgáltattak alapot. Hogy hogyan végződött Sámson sorsa, hogyan használta őt Isten, arról folytak kicsivel később a csoportbeszélgetések rengeteg játékkal, vidámsággal. Előtte azonban a tízórait fogyasztotta el mindenki, ami nem volt más, mint sonkás kenyér zöldségekkel és zamatos szörppel. A napi aranymondást („Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr!”) pedig Józsué könyve 1:9 alapján skandálhatta kórusban minden apróság a tanítók nagy örömére.

Tovább a képekhez!

 A csoportfoglalkozások után a csapatversenyek következtek, először az alsósoknak, majd a felsősöknek. Közben pedig azok, akik nem versenyeztek, vagy fociztak vagy pedig a kreatív műhely tevékenységeiben (száraz virággal díszített karton szív, ill. pohár űrhajó készítés, gyöngyfűzés és arcfestés) vehettek részt.

Ebédre zöldborsófőzeléket ehetett ropogósra sült fasírozottal minden éhes száj, majd akinek volt még vele feladata, az befejezhette a kézműves foglalkozáson elkezdett remekművét.

A délután során egy újabb részt ismertünk meg Hiro történetéből, megtudtuk, hogy Sámsonhoz hasonlóan ő is nagyon erős, azonban az erejét meg kell tanulnia jóra használni. A mai jelenet betekintést adott a magyar és a japán iskolakultúra közötti különbségekbe is, ami különösen nagy alázatra tanítja az embert!

A színdarabot követő csoportfoglalkozáson most is sok motivált és szorgalmas gyerkőc akart számot adni frissen megszerzett tudásáról. Sokan nagyon szépen fel tudták idézni az aranymondást és a hibás döntéseket hozó, de mégis nagyszerű szuperhős, Sámson tetteit!

A napot a várva várt cukoreső és vízibombázás zárta, melynek végrehajtásában a mai főhősünkhöz hasonlóképpen erős (és gyors) fiatal segítőink vettek lelkesen részt!

Köszönjük Istenünknek, hogy szép időt és jó társaságot adott mindannyiunknak a keddi naphoz! Reméljük, hogy holnap is szép élményekben lesz részünk, és új ismeretekben gazdagodhatunk! Talán megtudjuk, ki lesz a következő szuperhős?

(T.Erik)