2023 Hétfő

Istenünknek hála három év kihagyás után idén újra megrendezésre került a Mosolyhét, gyülekezetünk Vác-szerte ismert napközis tábora. A program népszerűségét a 146 fős létszám mellett az is mutatja, hogy az

Read more

ES TV 2019

A Mosolyhét fogalma mostanra azt jelenti Vácon: elkezdődött a szünidő! A népszerű tábor története 17 évvel ezelőtt indult, amikor a vakáció első napjaiban pár csellengő deákvári fiatalnak próbált értelmes nyári elfoglaltságot találni a váci...

Read more

2019 vasárnap

Ez a 17. mosolyhetünk volt. Ma már nem  táboroztunk, de anyával-apával együtt zártuk a hetet. Bemutathattátok, mivel telt a hét, mit tanultatok.   3 koreografált ének hangzott el, amit a bátrak

Read more

2019 péntek

Péntek, az utolsó tábori nap! Túl hamar eljött, vagy alig vártátok már? Sok minden történt a héten, gondoljatok vissza rá!    A mai nap is regisztrációval, reggelivel (vajas-sajtos kenyér) indult,

Read more

2019 csütörtök

Újabb nap ért véget a mosolyhétből. Gondolom, ma sem fázott senki! Holnapra „emberi” idő közeleg, felszabadultan ugrálhattok, fejezhetitek majd be a bajnokságot, vehettek részt a sorversenyen.   De maradjunk a

Read more

2019 szerda

Hősök a hőségriadó idején – ezt a címet ma mindenki  megérdemelte! Nagyon meleg volt, de hősiesen álltatok, vártatok a napon! De kezdjük a hűvösebb programokkal.   A reggel a megszokott

Read more

2019 kedd

Második napja lehet együtt a „nagy csapat”. Kicsit változott a program sorrendje a meglepetés miatt. A bejutás (regisztráció), az éneklés, a  tízórai  – az nem, azt nem lehet elhagyni, kihagyni!

Read more

2019 hétfő

Talán már sokan tudják, várják minden évben a június utolsó hetét. Nem csak a szünet miatt, hanem mert tudják: itt a Mosolyhét!   Eljött idén újra ez a lehetőség. Nagy

Read more

2018 vasárnap

Vasárnap, július 1-én az imaházban volt a hét záróalkalma, ahova a gyerekeket szüleik is elkísérték. Videó és képek idézték fel a hét eseményeit, de a gyerekek koreografált lelkes énekei is

Read more

2018 Péntek: befejezés

A kezdés előtt nagy eső áztatta Vácot és környékét, kilenc órára azonban kitisztult az ég. Ennek ellenére a reggeli programok az iskolában zajlottak.  Az ebédlőben megtekinthették a gyerekek a jelenet

Read more