Váci Hírnök – 2009

Sok szülőnek okoz kisebb-nagyobb problémát, hogy gyermekének a nyári szünetben megfelelő kikapcsolódást és hasznos időtöltést biztosítson. A Mosolyhét ingyenes gyermektábor szervezői – Meláth Attila és baptista gyülekezet – ebben szeretnének a szülők és gyermekeik segítségére lenni. Elsősorban általános iskolás gyermekeket várunk, de évek óta fogadjuk az óvodáskorú testvéreket is.

A programokat úgy állítottuk össze, hogy a gyermekek korát, érdeklődési körét is figyelembe vettük, lesznek például kézműves foglalkozások, sportversenyek, vetélkedők, kiscsoportos beszélgetések. Minden nap biztosítunk meleg ebédet, és a megfelelő folyadékpótlásról is gondoskodunk limonádé formájában.

Közkívánatra minden nap lesz csokieső, és ha nagy lesz a meleg, vízibombázás is, éppen ezért arra kérjük a kedves szülőket, hogy egyszerű ruhában hozzák gyermeküket. Amit nem kell hozni: értékes elektronikai termékek, mobiltelefon, pénz. A táborban sok önkéntes és a Szociális Szolgáltatások Háza szakemberei lelkesen segítik a programok sikerét. Több felajánlást is kaptunk különböző vállalkozásoktól, reményeink szerint sok ajándékot tudunk szétosztani a gyermekek között.
A tábor helye a váci Petőfi Sándor Általános Iskola udvara, időpontja június 22-27, reggel 8-tól 15 óráig. Az ünnepélyes díjkiosztóra a váci Baptista Templomban kerül sor 28-án vasárnap 10 órától.
Minden érdeklődő gyermeket szeretettel várunk.

Forrás: Váci Hírnök X. évf. 6.szám